Jégkorcsolya és felszerelés
Jégkorcsolya típusok
A jégkorcsolyának mint ma már szinte az összes sporteszköznek, rendkívül sok féle variációja létezik. A Decathlon kínálatában három főbb csoportra oszthatóak az jégkorcsolyák: közönségkorcsolyák, műkorcsolyák és hoki korcsolyák. A közönségkorcsolyák fejlesztéséért az Oxelo márka felel, míg az Oroks a hoki, az Axelys pedig a műkorcsolyákért.
A közönségkorcsolyák azok, melyeket a legtöbben használnak. Külsejük a hoki korcsolyákéra vagy a műkorcsolyákéra, esetenként pedig akár görkorcsolyára emlékeztet. Az élük azonban általában teljesen más a sportspecifikus típusokéhoz képest. Szintén más a párnázottságuk és az általuk nyújtott tartás a bokának. Például egy műkorcsolya jellegű női korcsolya, bár az avatatlan szem számára ugyanolyan, mint egy műkorcsolya, valójában nem használható műkorcsolyás ugrásokhoz és egyéb mozdulatokhoz. A hoki korcsolyákra hasonlító közönségkorcsolyák pedig például rendre műanyag merevítéssel készülnek, holott ezt nem szokták alkalmazni a hoki korcsolyáknál, mivel kevés mozgáslehetőséget biztosít. A közönségkorcsolyákra jellemző még a műanyag mikrometrikus csatok és tépőzárak használata a könnyű rögzítéhez. Gyerek korcsolyák esetében gyakoriak az állítható méretű modellek melyek 3 vagy akár 4 méretet is lefednek. Így nem kell félni attól, hogy a gyerkőcnek egy szezonra veszünk csak korcsolyát.
A műkorcsolya jellemzően fehér színű és bőrből készül, a bokánál több rétegből, hogy erős tartást biztosítson. A műkorcsolya éle is különleges, az orránál recézett az él, amely nélkül néhány táncmozdulat vagy ugrás nem lenne kivitelezhető egykönnyen. A hoki korcsolyák nagyon tartós és masszív jégkorcsolyák, hiszen arra lettek tervezve, hogy egy rendkívül fizikális sport viszontagságait is kiállják.
Jégkorcsolya karbantartás
A jégkorcsolya egy viszonylag egyszerű szerkezet, így a karbantartása sem túl bonyolult. Az egyik legfontosabb, amire fokozott figyelmet kell biztosítani, az a korcsolya éle, hiszen a korcsolyának ez a része határozza meg leginkább a jégkorizás élményét. Először is fontos, hogy a jégkorcsolya éle mindig megfelelő legyen, ne legyen túl tompa. A tompa élű jégkorcsolya nem biztosít elég tapadást és nem siklik olyan könnyedén mint egy jól megélezett jégkorcsolya. Jégkorcsolyád megélezésére a legtöbbDecathlon áruházban is lehetőség van. Ha korcsolyánkat megéleztettük, próbáljunk ügyelni, hogy ne koptassuk feleslegesen a korcsolya élét. Egy jó tipp, hogy a jégkorcsolya pálya elhagyása után azonnal helyezzük fel az élvédőket a korcsolyára. Ha erre nincs lehetőség, megpróbálhatunk a korcsolya él “hegyén”, “lábujjhegyen” járni, amíg erre nincs lehetőség, vagy nem tudjuk levenni a korcsolyát.
Ha elhagytuk a korcsolya pályát és befejztük a jégkorcsolyázást, a korcsolya élét töröljük szárazra egy puha kendővel. Ha nedvesen rakjuk el a korcsolyát, hiába rakunk rá élvédőt, a jégkorcsolya éle elkezd rozsdásodni. Sőt, az élvédő csak felerősíti a rozsda hatását. A hazautazásig célszerű a korcsolya élét egy puha kendőbe vagy törölközőbe bugyolálni, és ilyen módon elrakni a korcsolya táskába. Így aligha marad nedvesség a korcsolya élén ami később rozsdásodáshoz vezetne. Az korcsolya élvédőt csak ezután helyezd fel a jégkorcsolya élére. Az élvédőket tartsd tisztán, ne hagyd, hogy kosz képződjön az aljukban, ezzel is óvod a korcsolya élét. Szintén fontos hangsúlyozni, hogy a jégkorcsolya tárolásához, ha táskában tartod, nem feltétlen szükséges élvédőt használni. Az élvédő elsősorban azért fontos, hogy a pályán kívül óvd vele a korcsolya élét.
Ha a jégkorcsolya bakancs része bőrből készült, azt is érdemes letörölni használat után, ugyanis a korcsolya éléhez hasonlóan a víz rossz hatással van rá. Ha a jégkorcsolya bélése vagy talpbetéte kivehető, használat után célszerű kivenni a korcsolya bakancs részéből és külön hagyni megszáradni. Így gyorsabban megszárad és a korcsolya belseje is higiénikusabb marad. Végül a bakancs talpán található csavarokat, mellyel a jégkorcsolya éle rögzítve van szintén célszerű ellenőrizni, főleg intenzív használat után, vagy az első korizás előtt az évben.
A jégkorcsolya története
A korcsolyázás több évezredes múltra tekint vissza, azonban a ma ismert formájában a 13 - 14. század környékén jelent meg. A legtöbben úgy vélik, a skandináv országokban erősítettek először a lábukra csontból készült korcsolyákat az emberek, hogy a télen könnyebben tudjanak nagyobb távokat megtenni. Ekkor még nem sportként gondoltak a korcsolyázásra. Feltehetően a 13. században, Hollandiában alkották meg az első olyan jégkorcsolyát melynek az éle fémből készült. A fém korcsolya él egy fa talpba került beépítésre. Ebben az időszakban kezdődött az úgynevezett kis jégkorszak, ami világszerte kemény teleket hozott magával évszázadokon keresztül. Az ilyen hideg telek alkalmával Hollandiában vagy Angliában is befagytak a csatornák a városokban, így az emberek ezeken gyorsabban tudtak közlekedni a jégkorcsolya segítségével. Az olcsó és könnyen elkészíthető jégkorcsolyák és a növekvő igény miatt hamar népszerűvé vált a korcsolya, mint téli közlekedési eszköz, sőt mint szórakozási forma is.
A 18. század végére már ismert volt a műkorcsolya, mint sport, azonban még merőben eltért a ma ismert formájától. Egy évszázaddal később, egy amerikai balett-táncos forradalmasította a sportot táncmozdulatok jégkorcsolyára való átültetésével. A műkorcsolyával párhuzamosan a gyorskorcsolyázás is megjelent. Az 1800-as évek elején tartották az első ismert gyorsasági jégkorcsolya versenyt Hollandiában. A gyorskorcsolyázáshoz használt jégkorcsolyák pengéjét már ekkor is hosszabbra gyártották a korcsolya talpánál, hogy a lehető legnagyobb felületen oszoljon el a korcsolyázó súlya. Így a jégkorcsolya éle kevésbé mélyed a jégbe és jobban csúszik, ami végeredményben nagyobb sebességhez vezet.
A ma ismert korcsolyák a 20. században születtek meg. A cipőre szíjjal rögzíthető jégkorcsolyák kikoptak a divatból és megjelentek a bakanccsal együtt kapható jégkorcsolyák, melyeknek a talpához van rögzítve a korcsolya éle. Ezek sokkal biztonságosabbak és könnyebben irányíthatóak mint elődeik.
A jégkorcsolya hatásai
A rendszeres jégkorcsolyázás, még ha nem is műkorcsolyázásról vagy valamilyen más jeges sportról beszélünk (pl. jéghoki), hanem csak az ún. közönségkorcsolyáról, tehát az egyszerű korizásról, számos pozitív hatással van a szervezetünkre. Ráadásul abból a szempontból is kiváló testmozgás, hogy minden korosztálynak és minden tudásszinten űzhető, és a jótékony hatásai is minden esetben érvényesülnek.
Az egyik képességünk amire a korcsolyázás leginkább hatással lesz, az az egyensúlyérzék fejlesztése. Főleg kezdő jégkorisok számára eleinte nehéz lehet, hogy egy lábon csússzanak a jégen, miközben az egész testüket mozgatják. Ebből szinte magától értetődik, hogy a jégkorcsolyázás nem csak az egyensúlyt, hanem a testünk koordinációs képességeit is fejleszti. Korcsolyázás közben ugyanis az egész test egy összehangolt mozdulatsort hajt végre, ahogy előre lökjük magunkat a jégen. Így a testünk nagy részét átmozgatjuk, és a korcsolyázáshoz fontos izmokat egyben építjük is, ha rendszeresen korcsolyázunk. Ezek közé tartoznak a comb, vádli, a csípő, derék és hát környéki izmok. Mivel a jégkorcsolya használata közben az egyensúly megtartásához szükséges az egyenes hát, így a korcsolyázás kifejezetten jó lehet azok számára, akik hátfájdalmakkal küzdenek. Sőt, ha igazán gyorsan korcsolyázunk és sokat lendítjük a karjainkat, ne lepődjünk meg, ha a karjainkban is izomláz lesz!
A jégkorcsolyázás nem csak az izmokra, hanem az ízületekre is jó hatással van: növeli a hajlékonyságot és a ízületek fájdalmát is enyhítheti. Néhányan azt is állítják, hogy az ízületek átmozgatására a jégkorizás jobb mint a kerékpározás vagy a futás, hiszen több ízületet mozgat át és sokkal kevésbé megterhelő.
Egy másik jótékony hatása a jégkorcsolyázásnak, a kardiovaszkuláris egészség növelése. Még ha nem is korcsolyázunk gyorsan, vagy nagy erőbefektetéssel, a szívünk gyorsabban fog pumpálni, mint ahogy bármilyen kardió edzés során is. Így minél többet korcsolyázunk annál inkább növeljük az állóképességünket.
Végül, de nem utolsó sorban a jégkorcsolya, mint bármelyik sport, segít a stressz levezetésében és ezzel a mentális egészségünk megőrzésében is.